Te milyen szeretetnyelvet beszélsz?

Ha erre az oldalra tévedtél, bizonyára már elolvastad a szeretetnyelvekkel kapcsolatos cikkünket. Amennyiben nem, javasoljuk, hogy tedd meg a teszt kitöltése előtt vagy után, hiszen ebből fogod megérteni, mik is pontosan a szeretetnyelvek, és miért is fontosak egy kapcsolatban, valamint konkrét tippeket és javaslatokat is találsz.

A cikket itt tudod elolvasni: Az öt szeretetnyelv – tippek és javaslatok

 

 

De hogyan is kerül a szeretetnyelvek témája épp a Little Love Box oldalára?

Nos, ennek több oka is van.

Az első és legfontosabb ok, hogy mi abban hiszünk, hogy egy párkapcsolatban a boldogság mindennél fontosabb.

Szeretnénk, ha a párok nem „csak úgy” éldegélnének egymás mellett megszokásból,
hanem minden nap őszintén örömet akarnának, és tudnának egymásnak okozni.

Párterápiával is foglalkozó pszichológusként szomorúan látom, amikor olyan kapcsolatok mennek tönkre, ahol a felek nagyon is szerették egymást, csak valahogy „elbeszéltek egymás mellett”. Ettől viszonzatlannak érezték a szerelmüket, és egy negatív spirálba kerülve egyre inkább elromlott minden. Szeretnénk nektek átadni azt a hiányzó információt, amivel igazán gondoskodni tudtok a kapcsolatotokról.

A másik ok, hogy a fentiekhez segítségképp a Little Love Box-ot direkt úgy fejlesztettük ki, hogy minden szeretetnyelvhez kapcsolódni tudjon.

Bármilyen eredményed is lesz neked és a párodnak a teszten, ez a dobozka tökéletes kiegészítője lesz annak, hogy kifejezzétek a másik felé, mennyire szeretitek egymást. Hogy milyen sokat jelent nektek az, hogy gondoskodjatok a kapcsolatotokról és hogy készek vagytok dolgozni azért, hogy örökre fenntartsátok a jelenlegi boldogságotokat. Ajándékba adhatjátok vagy kaphatjátok a dobozt (és ha figyeltek a kérdésekre adott válaszokra, nagyon remek kis ajándékötleteket is szerezhettek – pl. Milyen ajándékra vágytam mindig is, amit végül nem kaptam meg?), igazi minőségi időt tölthettek el a játék közben akár a kanapén összebújva, (a minőségi időhöz a Boxnál jobb tevékenységet tényleg keresve sem találnátok, talán ez a legerősebb erénye). A kártyák tartalma elismerő szavakra késztet (pl. Mit szeretsz a kapcsolatunkban?), és arra is ötleteket kaphattok, hogy milyen szívességeknek örülne a legjobban a párotok, ha esetleg ez egy fontos szeretetnyelv számára (pl. Milyen házimunkát utálok a legjobban?). A Little Love Boxról ide kattintva tudhatsz meg többet: érdekel a dobozka!

 

Töltsétek ki ti is a tesztet, ahol százalékra lebontva fogjátok látni, melyik szeretetnyelv mennyire fontos számotokra!

!!! FIGYELEM !!! A teszt végén a szeretetnyelvek rövid magyarázatait külön tudod megnézni a “Részletek” gombokra kattintva. Ha mobilról töltöd ki, fontos, hogy mindig a szövegdoboz sarkában lévő X-el lépj vissza, mert egyéb esetben kilép az egészből, és eltűnnek az eredményeid!